Regionális bajnoki címét megvédve jutott az oxfordi világdöntőbe az ELTE ÁJK csapata a médiajogi perbeszédversenyen
Az ELTE hallgatóinak a tavalyi tanévben sikerült a regionális fordulóból a világdöntőre kvalifikálniuk magukat, ahol a világ legjobb tizenhat csapata közé jutottak. Az angol szaknyelv folyamatos használata által már az írásbeli anyagok megírása alatt rengeteget fejlődtek, amit a szóbeli fordulóra való felkészülés csak megerősített. A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (A, B és X), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Surya) oldaláról. A jogesetben egy maszkot viselő férfi szólította fel a követőit egy metaforikus kifejezéseket használó videoüzenetben, hogy a kisebbséghez tartozó vallás képviselőit térítsék át a többségi vallásra. Az üzenet elhangzása után erőszakos cselekmények történtek a fővárosban, és az állam a maszkos férfi személyes adatait bírósági engedély nélkül kérte ki a videot közzétevő médiaszolgáltatótól. A jogesetben így a szólásszabadság és a vallásszabadság alapjogi ütközéseit ugyanúgy vizsgálni kellett, mint a nemzetközi emberi jogi bíróságok ítélkezési gyakorlatát és a nemzeti joganyagokat. Ráadásul a jogalkotási és eljárásjogi problémák mellett az adatvédelem és a közvetítői szolgáltatói felelősség kérdései is terítékre kerültek.
A regionális fordulóra tíz csapat adott le a régióból írásbeli keresetet. A perbeszédekben, amelyek előadására 45-45 perc állt a csapatok rendelkezésre, az ezekben foglalt érvekre támaszkodva kellett meggyőzni a három tagból álló nemzetközi bírói testületet, akik szabadon kérdezhettek az éppen beszédet mondóktól. A zsűri tagjai között idén – többek között – köszönthettük Dr. Paczolay Pétert, az EJEB magyar bíráját, Dr. Koltay Andrást, az NKE rektorát, Dr. Nilay Erdem-et, a Facebook Európáért felelős Policy Manager-ét, Dr. Willem F. Korthals Altes-t, az amszterdami bíróság vezető bíráját, Dr. Dékány Csillát, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal partner ügyvédjét, Dr. Petrányi Dórát, a CMS partner ügyvédjét, Dr. Szabó Tamást, a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda Andersen Global partner ügyvédjét, Dr. Halász Bálintot, a Bird & Bird partner ügyvédjét vagy Dr. Maksym Dvorovyi-t, az Ukrán Parlament médiajogi tanácsadóját. A zsűrit a fentiek mellett a szakterületükön elismert – magyar és külföldi – jogászok, egyetemi oktatók, korábbi perbeszédversenyen résztvevő versenyzők és gyakorló szakemberek alkották, akik a résztvevő csapatok számára hasznos szakmai útravalót tudtak átadni.
A 2019. december 4-6. között, az ELTE Egyetem téri épületében megrendezett budapesti fordulóban a Preliminary Rounds során kétszer alperesi és egyszer felperesi oldalon versenyzett csapatunk. Azután a kieséses jellegű Play-off-ban – a sorsolásnak köszönhetően – az ELTE az elődöntőben felperesként az orosz National Research University csapatát, míg a döntőben a University of Rijeka csapatát ugyancsak felperesként legyőzve az első helyet szerezte meg a regionális válogatón.
A regionális forduló végeredménye:
- Eötvös Loránd University (Hungary)
- University of Rijeka (Croatia)
- National Research University (Russia)
- University of Sarajevo (Bosnia and Herzegovina)
- University of Tirana (Albania)
Legjobb leadott írásbeli kereset:
- Eötvös Loránd University (Hungary)
- University of Rijeka (Croatia)
- National Research University (Russia)
Legjobb szóbeli teljesítmény:
- Mihovil Miholić, University of Rijeka (Croatia)
- Olivér Németh, Eötvös Loránd University (Hungary)
- Alexandra Șipoteanu, University of Bucharest (Romania)
A díjakat Dr. Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára adta át, aki nagy sikert aratott köszöntőjében hangsúlyozta a perbeszédmondó versenyek fontosságát a régió joghallgatói számára.
A világdöntőre a legjobb 32 csapat számára 2020. március 30. - április 3. között kerül majd sor az University of Oxford szervezésében.
A 2019/2020-as budapesti regionális válogatón résztvevő csapat tagjai: Angyal Márton, Bálint Janka, Gyetván Dorina, Hevesi-Tóth Mirtill, Németh Olivér. A felkészítő oktató idén is Dr. Gosztonyi Gergely volt.
Támogatóink
Budapesti perbeszédmondó verseny 2019 (Fotók: Gelbmann Márta)
Budapesti perbeszédmondó verseny 2019 (Fotók: Gelbmann Márta)
0
/
0
0
/
0