A regionális válogatót megnyerve jutott az oxfordi döntőbe az ELTE ÁJK csapata a médiajogi perbeszédversenyen

2018.12.08.
A regionális válogatót megnyerve jutott az oxfordi döntőbe az ELTE ÁJK csapata a médiajogi perbeszédversenyen
A 2018/2019-es tanévben immár negyedik alkalommal mérettette meg magát az ELTE ÁJK csapata a leghíresebb médiajogi és szólásszabadsági nemzetközi perbeszédmondó versenyen, a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competiton-ön. A verseny oxfordi világdöntőjébe nyolc regionális válogatón keresztül vezet az út. A magyar csapatok a dél-kelet-európai regionális válogatón indulhattak, amelynek idén a University of Oxford felkérésére az ELTE volt a házigazdája.

Az ELTE hallgatóinak a tavalyi tanévben sikerült a regionális fordulóból a világdöntőre kvalifikálniuk magukat, ahol a világ legjobb tizenhat csapata közé jutottak. Az angol szaknyelv folyamatos használata által már az írásbeli anyagok megírása alatt rengeteget fejlődtek, amit a szóbeli fordulóra való felkészülés csak megerősített. A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (Unger Ras és UConnect), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Magentonia) oldaláról. A regionális fordulóra kilenc csapat adott le a régióból írásbeli keresetet. A perbeszédekben, amelyek előadására 45-45 perc állt a csapatok rendelkezésre, az ezekben foglalt érvekre támaszkodva kellett meggyőzni a három tagból álló nemzetközi bírói testületet, akik szabadon kérdezhettek az éppen beszédet mondóktól. A regionális forduló során - többek között - zsűritag volt Dr. Paczolay Péter, az ECtHR magyar bírója, Dr. Baka András, az ECtHR volt magyar bírója, Dr. Goran Selanec, a Horvát Alkotmánybíróság bírója, Dr. Haraszti Miklós, aki két cikluson keresztül töltötte be az OSCE Representative on Freedom of the Media posztját, Dr. Ewa Galewska, a University of Wrocław médiajogásza vagy Dr. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora.

A 2018. december 5-7. között, az ELTE Egyetem téri épületében megrendezett budapesti fordulóban a Preliminary Rounds során kétszer alperesi és kétszer felperesi oldalon versenyzett és nyert a csapatunk. Azután a kieséses jellegű Play-off-ban az ELTE az elődöntőben alperesként a University of Bucharest csapatát, míg a döntőben felperesként a University of Tirana csapatát legyőzve a hat meccs után 100%-os teljesítménnyel az első helyet szerezte meg a regionális válogatón.

A regionális forduló végeredménye:

  1. Eötvös Loránd University, Faculty of Law
  2. University of Tirana, Faculty of Law
  3. University of Bucharest, Faculty of Law
  4. University of Szeged, Faculty of Law

Legjobb leadott írásbeli kereset:

  1. Eötvös Loránd University, Faculty of Law
  2. University of Tirana, Faculty of Law

Legjobb szóbeli teljesítmény:

  1. Sziládi Péter, Eötvös Loránd University, Faculty of Law
  2. Szegedi Levente, University of Szeged, Faculty of Law

A világdöntőre az első három helyezett csapat kvalifikálta magát. A díjakat Dr. Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta a perbeszédmondó versenyek fontosságát a magyar joghallgatók számára.

A világdöntőre a legjobb 36 csapat számára 2019. április 8-12. között kerül majd sor az University of Oxford szervezésében.

A 2018/2019-es budapesti regionális válogatón résztvevő csapat tagjai: Erdősi Rebeka, Gyetván Dorina, Kiss Nóra, Mező Emese, Sziládi Péter és Tatár Attila. A felkészítő oktató idén is Dr. Gosztonyi Gergely volt.

A regionális forduló megrendezése és az azon való részvétel az Igazságügyi Minisztérium oktatásfejlesztési programja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a PwC-tag Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda, a Frank Ignác Alapítvány, illetve az ELTE Tehetséggondozási Tanács támogatásával valósult meg.

Budapesti perbeszédmondó verseny 2018 (Fotók: Rusznák Gábor)

Budapesti perbeszédmondó verseny 2018 (Fotók: Rusznák Gábor)

0

/

0

0

/

0