A hatodik helyet szerezték meg az oxfordi online világdöntőn az ELTE ÁJK médiajogászai

A tavalyi évhez hasonlóan az ELTE ÁJK hallgatói – a Budapesten 2019 decemberében megrendezett délkelet-európai regionális válogató megnyerésével – idén is bejutottak a világ legjobb harminchat csapata közé.
A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (A, B és X), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Surya) oldaláról. A jogesetben egy maszkot viselő férfi szólította fel a követőit egy metaforikus kifejezéseket használó videoüzenetben, hogy a kisebbséghez tartozó vallás képviselőit térítsék át a többségi vallásra. Az üzenet elhangzása után erőszakos cselekmények történtek a fővárosban, és az állam a maszkos férfi személyes adatait bírósági engedély nélkül kérte ki a videót közzétevő médiaszolgáltatótól. A jogesetben így a szólásszabadság és a vallásszabadság alapjogi ütközéseit ugyanúgy vizsgálni kellett, mint a nemzetközi emberi jogi bíróságok ítélkezési gyakorlatát és a nemzeti joganyagokat. Ráadásul a jogalkotási és eljárásjogi problémák mellett az adatvédelem és a közvetítői szolgáltatói felelősség kérdései is terítékre kerültek.
A világszerte tomboló koronavírus-járvány (COVID-19) miatt a házigazda University of Oxford a verseny átalakítása mellett volt kénytelen dönteni: a megszokott személyes megjelenés helyett az egész verseny az online térben folyt le. A csapatoknak így napok alatt át kellett alakítaniuk a teljes felkészülésüket, és a modern technológiai eszközeinek használatával, online érveltek az álláspontjuk mellett. Ennek pontozásához adódtak hozzá azután a korábban benyújtott írásbeli keresetek értékelései.
A 2019/2020-as online világdöntőn az ELTE ÁJK hallgatói a megsüvegelendő hatodik helyezést érték el, így – a házigazda után – a második legjobb európai csapat lettek. Az eredmény a délkelet-európai regionális válogató színvonalát is mutatja. Az idei világdöntőt a Singapore Management University nyerte meg a University of Oxford ellen.
Az idei világdöntő végeredménye:
1st place: Singapore Management University, Singapore
2nd place: University of Oxford, United Kingdom
3rd place: University of Malaya, Malaysia
4th place: China University of Political Science and Law, China
5th place: National University of Singapore, Singapore
6th place: Eötvös Loránd University, Faculty of Law, Hungary
7th place: National Law School of India University, Bangalore, India
8th place: University of Luxembourg, Luxembourg
9th place: Birzeit University, Palestine
10th place: National University of Kyiv-Mohyla Academy, Ukraine
A 2019/2020-as oxfordi világdöntőn résztvevő csapat joghallgató tagjai: Angyal Márton, Bálint Janka, Gyetván Dorina, Hevesi-Tóth Mirtill, Németh Olivér. A felkészítő oktató idén is Dr. Gosztonyi Gergely volt, akinek munkáját Dr. Kovács Andrea, Dr. Tatár Attila és Dr. Zanathy Anna, Ph.D.-hallgatók segítették.
A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk a csapattagoknak és felkészítőiknek egyaránt! Külön köszönjük támogatóink nélkülözhetetlen segítségét!
Támogatóink
Oxford 2020
Oxford 2020
Oklevél // Certificate
Oklevél // Certificate
0
/
0







0
/
0