Új PhD hallgatóink

2025.07.15.
Új PhD hallgatóink
A 2025/2026-os tanévben két új PhD hallgató kezdi meg munkáját tanszékünkön: Pribula Eszter és Nemere Péter konzulense Gosztonyi Gergely.

Pribula Eszter

2024 júliusában végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi karán. Egyetemi évei alatt érdeklődése középpontjába kerültek az emberi jogok- különösen a szólásszabadság- és a médiajog. Ennek keretében két alkalommal vett részt a Monroe E. Price Media Law Moot Court perbeszédversenyen, ahol első alkalommal a világ legjobb 16 csapata közé jutott csapatával, második alkalommal pedig elhozták a világ 7. legjobb csapatának járó helyet. Emellett az a megtiszteltetés érte, hogy a regionális fordulón átvehette a legjobb szónoknak (Best Oralist) járó díjat. Az emberi jogi érdeklődése ezt követően is kitartott, amikor utolsó egyetemi évében részt vett a Helga Pedersen nemzetközi emberi jogi perbeszédversenyen, ahol az ELTE csapatával a svájci St. Gallenben érvelhetett személyesen a zsűri előtt. Doktori kutatása középpontjában a szólásszabadság, illetve ezen jog határterületei állnak, különös tekintettel a közszereplők alapjogi megítélésére. Mindennapi ügyvédjelölti munkájában az adatvédelem területe is igen közel került hozzá, így kutatása során igyekszik erre is nagy hangsúlyt fektetni.

 

Nemere Péter

2024-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogász szakon. 2025 szeptemberében kezdi meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának PhD képzését, témavezetője Gosztonyi Gergely habilitált egyetemi docens. Kutatási témája a közérdek az újmédia szabályozásában. Nemere Pétert már egyetemi évei alatt foglalkoztatták a médiajog kérdései. A 2022/23-as tanévben részt vett az ELTE csapatának tagjaként a University of Oxford által megrendezett Monroe E. Price Media Law Moot Court nemzetközi médiajogi perbeszédversenyen, ahol a világdöntőn csapatával a 7. helyezést érte el.  Tanulmányai során egy szemesztert töltött Erasmus ösztöndíjjal Írországban a University College Cork-on, szakmai gyakorlatot teljesített egy franciaországi társadalomtudományokkal foglalkozó intézetnél Lyonban. Elsőéves egyetemista kora óta meghatározó volt számára a hallgatói önképzésben való részvétel, öt évig volt a Mathias Corvinus Collegium Egyetemi Programjának tagja.