Különdíj az Országos Miskolci Jogi Disputa Versenyen

Az ELTE csapata (Dajka Dalma, Huszár Daniella, Varga Dominika Kincső, felkészítő oktató: Gosztonyi Gergely) az úgynevezett Karl Popper-féle vitában az előzetes sorsolás során a tagadó, azaz Kontra oldalra került. A verseny során minden csapat csupán egy alkalommal szerepelt, a zsűri meggyőzésére tehát minden csapatnak összesen 13 perce volt. A versenyen Pro oldalon a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, Kontra oldalon a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának csapata szerezte meg a győzelmet. Az ELTE hallgatója, Varga Dominika Kincső a Kontra oldali, azaz a tagadó csapatok között a legjobb szóbeli teljesítmény különdíját érdemelte ki.
A szakmai kísérőprogramok során a két előadás egyikét Gosztonyi Gergely tartotta "A közösségi média jogi szabályozásának múltja és jövőbeli problémái" címmel.