Jogtörténeti Értekezések 63-66.
Jogtörténeti Értekezések 63.
Beliznai Kinga: „Mily esetekben tartozik a bíró felelősséggel?” Budapest, 2024, Gondolat Kiadó, 268 o.
A kötet célja a bírói felelősség intézményének komplex bemutatása az 1871-től 1954-ig tartó időszak jogszabályainak és bírói gyakorlatának tükrében. Elsősorban a fegyelmi felelősség kérdéskörét járja körül a szerző, többek között arra keresve a választ, hogy a fegyelmi vétség fogalma, a fegyelmi büntetések köre, a fegyelmi bíróság összetétele és megalakításának módja, a fegyelmi eljárás megindítása és menete mennyiben hasonlított, és mennyiben tért el az 1871., az 1936. és az 1954. évi törvényekben. Emellett részletesen foglalkozik a mű a bíróságok feletti felügyeleti jog gyakorlásával és az ebből következő felelősség szabályozásával, amely 1871 és 1954 között nem sokat változott, ellentétben a bűnvádi (büntető) és a vagyoni (kártérítési) felelősséggel. A tételes szabályozás mellett nagy hangsúly esett a jogszabályi változásokat kísérő szűkebb és tágabb szakmai körök észrevételeinek és felvetéseinek összegzésére. Mivel a bírói felelősségre vonatkozó rendelkezéseket már 1871 után kiterjesztették többek között az ügyészekre, a bírósági végrehajtókra és a választottbírákra, érthető, hogy a bírói kar tagjain kívül ezzel kapcsolatosan folyamatosan véleményt formáltak a rokonszakmák képviselői is, így például a közjegyzők és az ügyvédek, hiszen a későbbiekben kidolgozásra kerültek a közjegyzők, illetve az ügyvédek felelősségét rendező jogszabályok is.
Az 1945 utáni szabályozás – bár az 1936. évi III. törvénycikk még 1954-ig hatályban maradt – élesen különbözött a korábbi rendelkezésektől. Ennek oka természetesen a megváltozott politikai és társadalmi viszonyokban és ezeknek a bírósági szervezet kialakítására és a bírósági személyzet összetételére gyakorolt hatásában keresendő. Ami nem változott, az az, hogy a jogalkotó – a korábbihoz képest tágabb hatáskörrel – továbbra is az igazságügy-minisztert ruházta fel a bíróságok feletti felügyeleti jog gyakorlásával.
Jogtörténeti Értekezések 64.
Mezey Barna: Az első magyar börtönügyi törvényjavaslat. A büntető kodifikáció és a börtönügyi törvényjavaslat sorsa az 1843–1844. évi országgyűlésen. Budapest, 2024, Gondolat Kiadó, 198 o.
1843-ban a magyar büntető kodifikáció már több mint százesztendős múltra tekintett vissza. Az 1712. évi törvénykönyvi tervezettől hosszú út vezetett az 1843. évi javaslatokig. Ez az évszázad lehetőséget kínált a magyar jogászságnak arra, hogy felkészüljön az érdemi polémiákra, és elsajátítsa a kodifikációs munka alapvető fogásait. Az 1841–1843. évi büntető kodifikációs munkálatok eredményeképpen a diéta elé került egy minden ízében korszerű, a legmodernebb európai és amerikai megoldásokat hasznosító, a legfrissebb gyakorlati tapasztalatokat ötvöző törvénycsomag, amely három plánumot fogott össze: a büntető törvénykönyvről, a büntetőeljárásról és a börtönügyről szóló előterjesztéseket. Az előző országgyűlésből kiküldött országos választmány által előkészített büntető törvénykönyvi javaslatok dolga már-már alkuközelbe jutott a két tábla tárgyalásain. A börtönügyi javaslat csupán királyi resolutióra várt, amikor megfeneklettek a tárgyalások, és végül a korszak Európájának egyik leghaladóbb kódextervezete törvényi forma nélkül maradt.
A rendi tömlöcöt éveken át a büntetőreformok szimbólumává avató liberális politikai áramlat a sikertelen országgyűlési vitát követően elveszítette ugyan érdeklődését a börtönrendszer kialakítása, a büntetőszisztéma megújítása iránt, de feledhetetlen emléket hagyott az utókorra. Az 1843. évi büntetőjogi és börtönügyi javaslatok szakaszai ugyanis komplex módon fogták egybe az ellenzék politikai követeléseit, a büntetőszakmai igényeket és a szabadságvesztés reformjára vonatkozó elképzeléseket. Bennük a reformkori szabadelvű követelések nagy része megjelent, még ha áttételesen, még ha szakpolitikai köntösben is, egyfajta foglalata lett a kor eszméinek. A könyv a börtönügyi törvényjavaslatot kimunkáló előkészítő munkálatoktól a királyi elhatározásig tartó utat térképezi fel; a választmányi, a kerületi ülések béli, az alsó- és felsőtáblai polémiákat ismertetve veti össze a javaslatot a korabeli európai fejleményekkel.
Jogtörténeti Értekezések 65.
Koch, Arnd: Adalékok a német büntetőjog történetéhez. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2024, Gondolat Kiadó, 252 o.
Prof. Dr. Arnd Koch az augsburgi egyetem büntetőjogi, büntető-eljárásjogi, kockázati- és megelőző büntetőjogi, valamint kortárs jogtörténeti tanszékének vezetője. Jelen kötetében a német büntetőjog-történet legfontosabb tendenciáit világítja meg, kiemelve néhány jellegzetes korszakát és intézményét, így a régi, közönséges büntetőjog szekularizációját, racionalizációját, liberalizációját és humanizációját, a kodifikációs mozgalmakat, a kínvallatás körüli vitákat. Izgalmas kísérlet a hatályos német büntetőjog alapjainak, a kontinuitásoknak és diszkontinuitásoknak kimutatása az 1871/72-es Birodalmi Büntető Törvénykönyvhöz képest.
A kora újkori büntetőjogtól (az 1532-es Constitutio Criminalis Carolina uralmától) vezeti le a német (és hatásaiban az európai) büntetőjog történetét a felvilágosodás eufóriáján, optimizmusán és retorikai tűzijátékán át a kodifikált jog korszakáig, a modern büntetőjog kialakulásáig. A professzor vizsgálja a Code Penal hatását a német jogterületre, az 1813-as bajor büntető törvénykönyv jelentőségét a modern tudományos elvek terjedése szempontjából, a büntetőtörvény-hozást a korai alkotmányos államban, az 1848-as alkotmányos fordulat befolyását a büntető kodifikációra, a Porosz Államok 1851. évi Büntető Törvénykönyve szankciórendszerét és dogmatörténeti pozícióit.
Teszi mindezt egyfajta tudománytörténeti áttekintésbe ágyazottan, a felvilágosodás nagy alakjainak munkásságától Franz von Liszt életművének csúcspontjáig, a klasszikus és a modern büntetőjogi iskola küzdelmének lezártáig, a büntetőjogi reformiskolák győzelemre jutásáig. A kötetet egy nyomozás és azt követő per anatómiája koszorúzza meg, az 1945. április 28–29-i „penzbergi gyilkosságok” néven ismert ügy analízise, amelyet a szerző a háború utáni nyugatnémet igazságszolgáltatás jellemzésére hív segítségül.
Jogtörténeti Értekezések 66.
Megyeri-Pálffi Zoltán (szerk. és előszó): Épített közigazgatás. Budapest, 2024, Gondolat Kiadó, 106 o.
Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés időszaka tagadhatatlanul „izgalmas” és fordulatos periódus, hiszen nemcsak a két államfél közötti közjogi viszonyok rendeződtek ekkor, hanem a Magyar Királyságban is elindulhattak azok a folyamatok, amelyek nyomán létrejöhetett a modern államszerkezet, az a polgári berendezkedés, amelynek magjait az 1848. márciusi törvényhozás vetette el.
A bírói hatalom gyakorlásáról rendelkező 1869. évi IV. törvénycikk óriási változásokat hozott a korabeli államszervezet alakításában: valóban elvált egymástól az igazságszolgáltatás és a közigazgatás, amelyeknek fejlesztése külön utakon folyt tovább. Ennek a jogszabályi kereteinek kialakításakor nem volt elegendő az újonnan létrehozandó vagy átalakítandó szervezeti egységeket rendezni, hanem a személy(zet)i és a dologi hátteret is meg kellett teremteni. Ez utóbbihoz kapcsolódik a szervezetrendszer működéséhez elengedhetetlen, megfelelő fizikai környezet kialakítása: székházak, hivatalok, községházák, városházák építése. S ezek mellett azok a tényezők, amelyek a jól működő közigazgatás egyik alapját jelenthetik, mint például a közlekedési infrastruktúra fejlesztése.
A kötet a szerzők alfabetikus sorrendjében tartalmazza tanulmányokat, amelyek különböző aspektusokban világítják meg az átalakuló közigazgatás témáját. Így a dualizmus kori minisztériumok elhelyezése (Bathó Gábor) és a nagyközségek székházépítése (Brunner Attila) kerül terítékre, illetve a reformkori vármegyei infrastruktúrafejlesztés (Heil Kristóf Mihály), majd a 19. század 70-es éveiből a pesti Új Városháza építése (Megyeri-Pálffi Zoltán), végül – egyfajta keretként, a 20. századba átnyúlva – az épített környezet védelmének jogi szabályozástörténete (Völgyesi Levente). Valamennyi tanulmányból kiolvasható a „tudományköziség”, azaz az inter- és multidiszciplináris jelleg, amely elengedhetetlen akkor, amikor az építés és az adminisztráció, az „épített közigazgatás” összefüggéseit vizsgáljuk.