Az ELTE médiajogászai a hetedik legjobb csapat lettek a világban
A verseny oxfordi világdöntőjébe hét regionális válogatón keresztül vezet az út, és az ELTE hallgatói a Budapesten 2022 decemberében megrendezett Közép-kelet-európai regionális válogatófordulóból idén is bejutottak a világ legjobb huszonnégy csapata közé.
A perbeszédversenyre egy jogesetet kellett feldolgozni mind a kérelmezők (Shwarna Shikra és Kanthi Besra), mind az ellenoldal, jelen esetben egy fiktív állam (Kurulu) oldaláról. A jogeset alapján Shikrát egy, az országban népszerű közösségi média oldalon közzétett posztja miatt több jogsérelem is érhette. Otthonába betörtek, valamint munkahelyén, az ország első számú egyetemén eltiltották a tanítástól, mindaddig, amíg nem határolódik el az említett posztban foglaltaktól. Az esetben felmerülnek az online platformok szabályozásának kérdései, a szólásszabadsághoz, valamint a magánélethez és az effektív jogorvoslathoz való jog. A versenyzők a nemzetközi emberi jogi bíróságok gyakorlatának feltérképezésével érveltek a verseny bírósága előtt.
Idén a házigazda University of Oxford – reméljük, utoljára – a verseny átalakítása mellett volt kénytelen dönteni: a megszokott személyes megjelenés helyett az egész verseny az online térben folyt le. A 2023. április 14-20. között megrendezett oxfordi Világdöntőben az ELTE ÁJK csapata először felperesi oldalon mérkőzött meg a Nyugat-európai válogatóforduló győztesével, a házigazda University of Oxford csapatával. Ezután alperesként az amerika Benjamin N. Cardozo School of Law együttesével küzdött meg, majd harmadszorra – szintén felperesként – az egyiptomi Ain Shams University következett. Az ELTE csapata mindhárom versenytársát nemes küzdelemben legyőzve fejezte be a csoportküzdelmeket. Mivel idén – az online forma miatt – csak a legjobb négy csapat kapott lehetőséget további mérkőzésekre, így a további helyezéseket a Világdöntő mérkőzéseinek végeredményeinek és a a korábban benyújtott írásbeli keresetek megszerzett összpontszámai alapján számították ki.
A 2022/2023-as világdöntőn az ELTE ÁJK hallgatói a hetedik legjobb csapat lettek a világban, és a második legjobb európai helyezést érték el. Az eredmény a Közép-kelet-európai regionális válogató színvonalát is mutatja. Az idei világdöntőt a University of the Philippines nyerte meg a City University of London ellen.
Az idei világdöntő végeredménye:
1st place: University of the Philippines, Philippines
2nd place: City, University of London, United Kingdom
3rd place: Peking University School of Transnational Law, China
4th place: University of International Business and Economics, China
5th place: University of San Agustin, College of Law, Philippines
6th place: Northwestern Pritzker School of Law, USA
7th place: Eötvös Loránd University (ELTE), Hungary
8th place: Singapore Management University, Singapore
9th place: University of Oxford, United Kingdom
10th place: Nalsar University of Law, Hyderabad, India
A 2022/2023-as oxfordi világdöntőn résztvevő csapat joghallgató tagjai: Benyovszki Lili Anna, Góth Mária, Nagy Balázs, Nemere Péter, Pribula Eszter. A felkészítő oktatók idén Dr. Gosztonyi Gergely és Dr. Gyetván Dorina, Dr. Huszár Daniella és Dr. Lendvai Gergely Ferenc Ph.D.-hallgatók voltak.
A kiemelkedő eredményhez szívből gratulálunk a csapattagoknak és felkészítőiknek egyaránt! Külön köszönjük támogatóink nélkülözhetetlen segítségét!