Wenzel Gusztáv (Lukau, 1812. – Budapest, 1891.) bölcseleti és jogi doktor, egyetemi tanár, a m. tud. Akadémia rendes tagja, Külföldi tanulmányok után a pesti egyetemen szerzett jogászi képesítést 1835-ben, egy évvel később pedig ügyvédi vizsgát tett, bár e minőségében a későbbiek során nem praktizált. 1838-ban a pesti egyetemen történelmet tanít, 1839-től a bécsi Theresianum tanára, 1850 és 1889 között pedig a pesti egyetem magánjogi tanszékén oktat. A történeti jogi iskola híve: elsőként tanított Magyarországon európai jogtörténetet, jelentős szerepet vállalt történelmi források közreadásában is. Az abszolutizmus alatt szót emelt a magyar nyelvű oktatásért; a feudális intézmények nemzeti jellegét hirdette. A Magyar Tudományos Akadémiának 1846-től levelező, 1858-tól rendes tagja. 1871-ben munkásságát akadémiai nagyjutalommal honorálták. Fő művei: A magyar és erdélyi magánjog rendszere (I – II., Pest, 1863 – 1864); Egyetemes európai jogtörténet (Pest, 1869); Magyarország jogtörténetének rövid vázlata (Pest, 1872); Az országos jog és a particuláris jogok közötti viszony hazai jogrendszerünkben (Bp., 1876); Magyarország városai és városjogai (Bp., 1877); A magyar és erdélyi bányajog rendszere (1 – 2. füz., Bp., 1879); Magyarország bányászatának kritikai története (Bp., 1880); Az 1848 előtti magyar magánjog… (Bp., 1885); Magyarország mezőgazdaságának története (Bp., 1887).