Nemzetközi médiajogi perbeszédverseny az ELTE ÁJK-n

Az immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő válogatófordulót – Belgrád és Zágráb után – ötödszörre rendezi meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Budapesten. A verseny egyik specialitása, hogy a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition az egyetlen ún. "Grand Slam" perbeszédmondó verseny a világon, amelynek regionális válogatófordulóját hazánk szervezheti.
A versenyen a Dél- és Közép-Kelet-európai régióból a médiajog, a szólásszabadság, az adatvédelem és az infokommunikáció iránt érdeklődő hallgatók mérik össze jogi tudásukat és érvelési készségeiket angol nyelven. Idén 10 ország (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Görögország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovénia, Ukrajna) legnevesebb egyetemeiről 12 csapat érkezik a versenyre, és őket minden meccsen három fős zsűri értékeli.
A 44 fős zsűripanel tagjai között idén – többek között – köszönthetjük Dr. Koltay Andrást, az NMHH elnökét, Dr. Klenanc Miklóst, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal partner ügyvédjét, Dr. Domokos Mártont és Dr. Horváth Katalint, a CMS ügyvédjeit, Dr. Szabó Tamást, a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda Andersen Global partner ügyvédjét, Dr. Benkő Bolglárkát az Emberi Jogok Európai Bírósága jogászát vagy vagy Dr. Maksym Dvorovyi-t, az Ukrán Parlament médiajogi tanácsadóját. A zsűrit a fentiek mellett a szakterületükön elismert – magyar és külföldi – jogászok, egyetemi oktatók, korábbi perbeszédversenyen résztvevő versenyzők és gyakorló szakemberek alkotják, akik a résztvevő csapatok számára hasznos szakmai útravalót tudnak átadni.
Az idei jogeset innen letölthető.
A verseny pontos menetéről és helyszíneiről - a hivatalos versenykiadvány mellett - az A épület bejáratánál elhelyezett táblák nyújtanak felvilágosítást.
Minden mérkőzés nyitott a nagyközönség számára. Jöjjenek el, és drukkoljunk közösen az ELTE csapatának (Benyovszki Lili Anna, Góth Mária, Nagy Balázs, Nemere Péter, Pribula Eszter)!
Hivatalos versenykiadvány
Végleges menetrend és térképek
Az ELTE csapatának mérkőzései a csoportkör során
2022. december 1. (csütörtök), 13:30-15:30, Kari Tanácsterem, Respondent
2022. december 2. (péntek), 09:00-11:00, Kari Tanácsterem, Respondent
2022. december 2. (péntek), 11:30-13:30, Kari Tanácsterem, Applicant