Elhunyt Kajtár István

2019.08.18.
Elhunyt Kajtár István
Megrendülten olvastuk a hírt: a magyar jogtörténet-tudomány meghatározó alakja, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa távozott közölünk.

Kajtár István Csizmadia Andor és Benedek Ferenc jogtörténeti katedráinak örököseként 1995 és 2007 között a pécsi joghistórikus műhely irányítója lett. A tudományos kutatómunka nagy hatású gondozójaként az általa vezetett tanszéket a jogtörténet-tudomány hazai és nemzetközi központjává tette. Szívügye volt az oktatás és a tehetséggondozás, tíz Ph.D.-hallgatója jutott tudományos fokozathoz témavezetetése mellett. Életművének kiemelkedő területe volt a jogi kultúrtörténet tudományos művelésének magyarországi megalapozása és művelése. 1987-ben szerzett kandidátusi fokozatot "A burzsoá városi jog kialakulása Magyarországon" című értekezésével, míg 2003-ban "A 19. századi modern magyar állam- és jogrendszer alapjai" témájú értekezésének megvédése nyomán lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Jelentős tudományos munkásságáról tanulmányai, három monográfiája és négy tankönyv tanúskodik. Hiánya - a "jogtörténész céh" fájdalmára - pótolhatatlan.

Emlékét megőrizzük!

Gyászjelentés